Milyen nyelvtudást vár el az álláspiac?
Szeptember 3-5. között rendezik meg a Nyelvparádét, az ország legnagyobb idegen nyelvi kiállítását a budapesti Millenárison. Itt különböző nyelviskolák és külföldi kiadók mutatják be szolgáltatásaikat az idegen nyelvek iránt érdeklődők előtt. A rendezvény apropóján arra voltunk kíváncsiak, milyen nyelvtudás számít elvárásnak az álláspiacon, illetve milyen nyelveket választanak a tanulók. Egy tudatos nyelvválasztás ugyanis könnyebbé teheti a későbbi elhelyezkedést.
Kötelező fizetést akarnak a gyakornoki munkáért
Az Európai Parlament (EP) képviselői határozatban kérik az Európai Bizottságot, tegyen meg mindent azért, hogy a szakmai gyakorlatért kötelezően járjon fizetés. A határozat még az EP-n belül is vitatott, az igazi ellenszél pedig vélhetően a munkaadói oldal részéről érkezik majd. A magyar szabályozás szerint hat hétnél hosszabb gyakornoki időre jár fizetés, ennél rövidebb időre nem. Ennek dacára sok cég egyáltalán nem fizet a fiatal munkaerőnek. Helyzetkép a gyakornoki álláspiacról.
Álláskeresési stratégiák pályakezdőknek
Júliusban ugrásszerűen megnő a pályakezdők száma a regisztrált álláskeresők között, nem volt ez másként idén sem. A fokozott beáramlás oka egyértelműen a júniusi érettségik és a júliusi államvizsgák után a fiatalok kikerülése a munkaerőpiacra. Bár a számok azt mutatják, hogy sokan döntöttek úgy, hogy már most felkeresik a munkaügyi központot, a frissdiplomások egy része még őszig vár a jelentkezésekkel. Milyen lehetőségek kínálkoznak a pályakezdőknek? Hogyan javíthatunk esélyeinken?
Álomállás sörkedvelőknek?
A sörkedvelők álomállása lehetne Bagdi Éva munkája, aki a Drehernél sörkóstolóként - hivatalosan "érzékszervi vezetőként" - dolgozik. A munka azonban csak a kívülálló számára jelent szolid italozást, valójában nagy tapasztalatot és háttértudást igénylő elemzői munka. Szakmabemutató sorozatunkban ezúttal a professzionális sörkóstolást vettük nagyító alá.
Villanthatunk a munkahelyen a szabadságolások alatt?
A nyári szabadságolási időszakban nagyobb teher hárul a maradókra, akik ha helytállnak, akár előléptetésüket is megalapozhatják. Különösen igaz ez a pályakezdőkre, a gyakornokokra, az asszisztensi pozícióban dolgozókra. A szabadságukat töltőket óvatosságra intheti, hogy a távollét fúrásra is alkalmat adhat.
Nyári munka amerikai gyermektáborban
Több száz magyar egyetemista tölti a nyarat egyesült államokbeli gyermektáborokban. Nem nyaralni mentek, hanem dolgozni, nyelvet tanulni, kipróbálni magukat egy távoli világban. Kilenc hetet keményen dolgoznak, majd a végén egy-két hetet utazgatnak. A magyarok egy csoportja San Francisco közelében, Kennolyn gyermektáborban tevékenykedik éppen. Itt értük őket utol, ahol gyorsértékelést tartottak az eddigi közel három hétről.
Karrier-tanácsadás két vb-meccs között
A labdarúgó világbajnokság alatt a budapesti Gozsdu-udvarban rendhagyó karrier-tanácsadást tart egy tanácsadó cég. A HR-esek hétköznapokon 17.30 és 19.30 között kötetlen légkörben adnak tippeket az álláskeresésre illetve a munkahely-váltásra az oda ellátogatóknak. A tanácsadóhölgyek számmal és keresztnévvel ellátott "focimezben" - vagy legalábbis annak kikiáltott női felsőben - várják az érdeklődőket. A keddi Paraguay-Japán meccs hajrájában csíptünk el életképeket a PR-eszköznek sem utolsó programról, amelyen még fröccsöt is lehetett rendelni.
Mire jó a BSc-diploma az álláspiacon?
Nagyobb számban egy évvel ezelőtt kerültek ki a munkaerőpiacra az első BSc/BA diplomás pályakezdők, akik hat félév alatt szerezték meg alapdiplomájukat. Néhány hét múlva újabb hullámban kapnak kézhez ilyen papírokat az egyetemeken, főiskolákon államvizsgát tett fiatalok. Mit tud az álláspiac erről a diplomáról? Mennyire él még a munkaadókban a főiskola-egyetem osztás? Milyen pozícióra jó a BSc, és mire kell a külön felvételi vizsgával és plusz két éves tanulással járó MSc-diploma?
Gyorsabban kaptak munkát a bölcsészek és a jogászok
Több meglepő eredményt is hozott a "Diplomás pályakövetés 2009-2010" kutatás, amely a 2007-ben végzett frissdiplomások elhelyezkedéséről készült. Néhány eredmény: A fiatalok átlagosan 3,6 hónap alatt találták meg első munkahelyüket, a bölcsészek és a jogászok a gyorsabbak közé tartoztak. Sok az agrár és a társadalomtudományi diplomás pályaelhagyó. Nem igazolódott be az a feltevés, hogy a frissdiplomások gyorsan váltanak munkahelyet: kétharmaduk a végzés óta ugyanott dolgozik. A felmérést végző Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft ötezer fiatalt kérdezett meg a diplomázásuk óta eltelt időszakról.
A legrosszabb diákmunkák
A diák a legolcsóbb munkaerő, aki ráadásul olyan munkát is elvállal, amit egy egzisztenciájáért küzdő középkorú felnőtt nem. Ezzel sok munkaadó él vagy inkább visszaél, és időnként extrém feladatokkal bombázza a diákmunkások közvetítését végző iskolaszövetkezeteket. Szórólapozás autók között, gyümölcsszüret éhbérért, jelmezbe - például almának - öltözve sétálni a kánikulában egy promóciós rendezvényen. Furcsa és kellemetlen ajánlatokról kérdeztünk közvetítőirodákat.
Már most érdemes startolni nyári diákmunkára
Ugyan a középiskolai tanév végéig még van idő, az egyetemi vizsgák is zajlanak, ám aki nyári diákmunkát szeretne vállalni, már most startolnia kell. Június közepén ugyanis nagy lesz a roham a diákszövetkezetek háza táján. Az órabérek továbbra is 500 forint körül mozognak. Egy friss kutatás szerint a diákok kétharmada egzisztenciális okok miatt dolgozik nyáron, csak kevesebben hajtanak extra célokért (nyaralás, laptop, telefon). Körképünk a diákmunkákról.
Kinek lehet hasznos az önkéntes munka?
Egyetemistáknak tapasztalatszerzést, a versenyszférában megfáradtaknak pedig feltöltődést jelenthet az önkéntes munka - különösen egy külföldi országban. Az ilyen munkának számos formája létezik az adminisztrációs feladatoktól a gyermekek táboroztatásáig. Érdemes ügyesen válogatni, különösen a külföldi önkéntes munkák esetén ajánlatos alaposan utánanézni a közvetítőnek. Hogy vélekedik a nonprofit hátterű álláskeresőkről a versenyszféra? Körképünk az önkéntes munkalehetőségekről.
Nyelvtudás a kulcs a bölcsész álláskeresésben
A nyelveket beszélők, az értékesítési vénával rendelkezők és az informatikában jártas hallgatók találhatják meg leginkább számításukat az Eötvös Loránd Tudományegyetem tegnap keződött és ma késő délután záruló állásbörzéjén. A Corvinus vagy a BME állásbörzéjével összevetve kitűnik: a versenyszféra nagy munkáltatóit a bölcsész és természettudományos végzősök kevéssé érdeklik.
Versenyben a szakmák fiatal sztárjai
Hétfőn kezdődött és egészen szerdáig tart a Szakma Sztár Fesztivál a budapesti Hungexpo "G" pavilonjában. A kétkezi szakmákat népszerűsítő rendezvénysorozaton 23 szakmában mérik össze erejüket a szakiskolás fiatalok. Többek között cukrászok, asztalosok, kozmetikusok dolgoznak egymástól néhány méterre egy megadott feladaton. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara rendezvénye első alkalommal nyilvános. Már a hétfő reggeli megnyitóra sok szurkoló látogatott ki. Mi is ott jártunk.
Mi alapján választ pályát egy 18 éves?
Az idén érettségiző fiatalok már februárban meghozták első pályaválasztási döntésüket, amikor beadták felsőoktatási felvételi jelentkezésüket. Mi alapján választanak pályát a 18 évesek? Joó Zsuzsanna karrier-tanácsadóval a budapesti Madách Imre Gimnáziumba látogattunk, ahol négy érettségi előtt álló fiatalt kérdeztünk karrierterveikről. Majd a szakértő jó tanácsokkal látta el a diákokat.
Erős idegzet és pontosság kell a brókerséghez
Munkaidejüket a tőzsdepiacok nyitvatartása határozza meg, bérüket pedig az, hogy mennyire tudják ügyesen kezelni mások befektetéseit. Hogy kik ők? A brókerek. Bár jól jövedelmez, de stresszes, nagy felelősséggel jár a szakma, amelyben egy pici hiba is komoly következményekkel jár. Pályakezdőként nem könnyű az indulás. A szakmát azonban érdemes időben elkezdeni, mivel abból meglehetősen hamar ki lehet öregedni. Szakmabemutató sorozatunkban a tőzsdeügynökök mindennapjaiba adunk betekintést.
A közgazdász pálya álláskeresői szemmel
Mit csinál egy közgazdász? - tettük fel a kérdést a múlt heti Corvinus-állásbörzén álláskeresőknek. A válaszok között elhangzott: vállalatokat irányít, sok pénzt keres, profitot termel, miközben a társadalmi-gazdasági folyamatok elemzésében is jártas. Mindenesetre a pénzügyi elemzőtől a szállodamenedzserig széles a közgazdász diplomával betölthető köre, és ezzel párhuzamosan a képzési paletta is.
Mire jó az érettségi az álláspiacon?
Májusban és júniusban sok 18 éves fiatal tesz érettségi vizsgát. Lesznek olyanok, akik nem tudnak vagy nem akarnak továbbtanulni. Mit kezdhet valaki érettségi bizonyítvánnyal a kézben, szakképzettség nélkül? "Az érettségi nem jó semmire sem" - halljuk sokszor. Ezen a héten e szólás igazságtartalmának jártunk utána.
Állásbörze egy álláskereső szemével
János 35 éves, jelenleg informatikusként dolgozik. Másoddiplomáját márciusban szerezte a Budapesti Corvinus Egyetem pénzügy szakán. Munkahelyéről ma délelőttre kimenőt kapott és húsz magyar és angol nyelvű papír önéletrajzzal eljött a Corvinus állásbörzéjére, hogy elindítsa közgazdász karrierjét. Mit tapasztal aktív álláskeresőként a standokat járva? Két óra alatt 20 céget keresett fel. Elkísértük.
Szerdától állásbörze a Corvinus Egyetemen
80 kiállító, 1000 állás, 300 szakmai gyakorati hely. A szervezők előzetes adatai szerint ez várja a Budapesti Corvinus Egyetemre kilátogató álláskeresőket a Karrierexpo nevet viselő hagyományos tavaszi állásbörzén. A karrierfórum március 31-én, szerdán startol és csütörtökön délutánig tart.
Rossz hatást kelt a magánéleti fotó az önéletrajzban Kozmetikázhatóak az önéletrajzok Tíz nagy buktató Aknamezők az önéletrajzban: ezeket kerüljük Gyakori munkahelyváltás: így kezelhetjük Önéletrajz, kísérőlevél Önéletrajz esszé formában Látványos elemek az önéletrajzban Gyenge pontok az önéletrajzban Önéletrajz- beadás
Készülési tippek Az állásinterjú a fürdőszobában kezdődik Gyakori kérdések Készülés angol nyelvű interjúra A szemkontaktus és mosoly a nyerő Extrém öltözködés Az eredetiséget keresik a HR-esek Érdeklődés az eredményről Kérdezzünk okosan! Ha állásinterjún a politikai nézetekről faggatnak Small talk: nyerő csevej állásinterjú előtt és után A stressztűrés mérése